HTML

Terrorkecske 2.0

Egy neurotikus elme emlékiratai a jelenből, egy szimbólikus név mögé rejtőzve. Verbális terrorizmus az ördög kezéből, az elme börtönéből.

Friss topikok

Linkblog

Antinapiszar? - Na de kérem, áljunk már meeg!

Terrorkecske 2.0 2010.07.06. 14:30

Az exhibicionizmus korában az internet az egyik legkényesebb területe a személyes megnyilvánulásnak. Mert ugye az emberek, miután nagyvonalúan ívelten sz*rnak a nagybecsű őseink által felállított világrendre és morálokra, számomra bekategorizálhatatlan mód nyilatkoznak meg nyilvánosan. Nem állítom hogy minden aspektusával egyetértek a morál intézménye által kikiáltott dogmáknak, hiszen abba is beférkőzött a közösség fejlődésével aszinkronban lévő egyéni elborulások rákfenéje is. Nehéz is volna kiszemezgetni pontról pontra, hogy mi az ami az emberi magatartás esszenciáját adja, és valójában mi teszi az embert emberré. Mert nyilvánvaló az, hogy magunkat kikiáltani az evolúció csúcsának, mögöttes tartalom nélkül nem lehet. De a tartalom belülről fakad, csak ezt sokan nem értik. Mert síkhülyék. Mondjuk ki. Mert attól nem vagyunk az evolúció csúcsa, hogy biológiai értelemben olyan szinten elpuhultunk hogy az egész civilizáció és a mögötte álló technológia az ami életben tart csupán. Ez külső tartalom. Mert ha egy üres palack úszik a dunában,akkor nem azt mondjuk hogy abban a palackban egy egész folyó van. Az embernek mégis elég, hogy emberként merje magát aposztrofálni, miközben elcsökevényesedett agyában egy értelmes, önálló, és innovatív gondolat se fogant meg. Mert csak a beérkező ingerekből táplálkozik. Felveszi a szokásokat a divatot, mindent, de semmit nem szűr. Csak teszi azt amit mások, igény nélkül, erre büszke, és saját egyénisége jajveszékelése elől folyton menekül.

Úgy érzem hogy a ostobaság, és primitivizmus ellen csak primitivizmussal lehet felvenni a harcot. Mert észérvekkel kár a hülyék elé állni. Ezért sem tudom, és nem is fogom tudni elítélni az olyan oldalakat mint a napiszar vagy a puruttya. Nem állítom hogy minden oda felkerülő ember általam is elfogadható indokból kerül fel, de az esetek nagy részében mégis jogos.

Mert van az embereknek egy szűk csoportja aki igenis úgy gondolja hogy mégsem járja, hogy a világot elönti a buzeránsok tömege, a közönséges viselkedés, és mégis azoknak kell meghűzniuk maguk, akik úgy érzik hogy azért ezt mégsem. Mert igenis ezek az úgy nevezett emósok vagy mi a nyavaják jó messze állnak mindattól amit normális embernek nevezünk. Azt pedig egyszerűen valami elképesztően arcátlannak tartom hogy miután kikerülnek egy ilyen oldalra, nemhogy elszégyellenék maguk, és elgondolkoznának magukon egy percig, még ők fenyegetőznek. Persze személyesen nem ezen szánalmas megnyilvánulásuk ami kib*ssza nálam a biztosítékot, hanem az hogy ez az emberi söpredék az őket becsmérlő oldalak látogatóit pattanásos tini netb*zik tömkelegének titulálja. Mert például én is 28. évem hajnalán járok,közel sem vagyok pattanásos, nyomorék se vagyok, vannak barátaim szépszerivel, bőven akad köztük családos,vagy épp boldog kapcsolatban élő. Semmiben nem különböznek sem ők,sem én az NORMÁLIS átlagtól. Ez pedig ugyanúgy igaz bizony a már említett blogok olvasóira is. Az pedig hogy többször is felnéznek egy ilyen oldalra, akárcsak én, csak annak köszönhető, hogy a tévében tanulatlan emberek tömege merészel sztárként illegni, az utcára kilépni pedig legtöbbször senkinek sincs kilépni hogy mindenféle idiótával kelljen egy levegőt szívni. Mert kimegy az ember az utcára és reméli hogy a csoportba verődött kissebség ne nézze be, vagy a bicskanyitogató stílusban arcoskodó 14-18 éveseknek ne basszon le egy pofont. Mert ugye megissza a kis suttyó a kis söröcskéjét, és már nekimenne bárkinek, mert ő kúrvaisten. Még jó hogy többnyire senkinek nincs kedve ezek után naphosszat kint b*szni a rezet, miközben mindez még egy rakás degenerált kényszerb*zival van megspékelve.

Igenis hiszem hogy a megszégyenítés igen hasznos módszer tud lenni arra hogy helyrevágjon egy társadalmat ami a velejéig romlott. Pedig az én gyomorom sokmindent bevesz, lojális ember vagyok, nem ítélkezem sosem előre. De van egy határ. Amikor az ember azt mondja hogy a k*rvaistenb*sszameg, ez már azért túlzás. Ez pedig az a pont. Mert már úgy érzem, hogy bár ellene vagyok az erőszaknak,hiszen civilizált emberek vagyunk. mégis p*csán kéne rúgni jópárszázezer embert ebben a baszott országban, hogy k*rvára gatyábarázódjon, mert nem csak nekem van okádhatnékom ebből az egoista közönséges és gusztustalan állapotból ami ebben az országban folyik.

Végüé pedig különösképp szeretnék gratulálni minden kedves szülőnek akinek a rühes kölke kikerül egy olyan oldalra mint a napiszar vagy a puruttya. Minden elismerésem a kiválló nevelésért ahogy a csemetéjük épp egy másik sráccal smárol, ahogy a kedves lányuk egy pillanat alatt válik értéktelen szajhává egy "kis" magamutogatással. Külön gratuláció minden nagy egyéniségnek akik szép szál buzeránsok a nagy nyilvánosság elött, vagy épp még csak nem is titkolják mekkora k*rvák. Golden Globe mindenkinek aki az igénytelen képeiken a hányásukban fekszenek és hasonlók. Erre mindenki büszke lehet!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://terrorkecske-2-dot-0.blog.hu/api/trackback/id/tr182133451

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása