Terrorkecske 2.0

Az ember ahogy egyre idősebb lesz, úgy szembesül mind újabb nézetekkel, úgy változik az ő szemléletmódja is. Esetenként mikor élethelyzetét morális/szociális/érzelmi szempontból nem találja kielégítőnek, akkor fog hozzá hogy egy paradigmaváltáson essen át. Szerencsés esetben. Ugyanis ha egy adott problémát szemléletmódunk magasabb síkra való helyezésével igyekszünk megoldani, akkor egyértelmű hogy maga a változás vagyunk, nem pedig csupán a változás kényszerének áldozata. Mert ugye mindenki változik ebben a naaagy és csodálatos, agyonajnározott világban, persze nekem,mint tanult embernek, márcsak vélt műveltségem tekintetéből is,toleránsan kell állnom a világ sokszínűségéhez. Talán hihetnék a buddhisták szelid türelmében, s hihetném hogy a világmindenség s a természet egymással szövetkezve helyreállítják a világ rendjét. De sajnos erre az életérzésre én sajnos súlyos europai káosz szemléletre való neveltetésem végett képtelen vagyok. Élek ebben a nyugati kúltúrának nevezett,de inkább fertővé vált káoszban, s próbálok újból minden eggyes évvel egy újabb falat húst marni ki a testemből az asszimilálódás útján örködő kutyák elé vetni. De kétségeim sokasodnak. Biztos hogy ezt akarom? Kultúrális olvasztótégely a nyugat,amelyre oly büszkék, de hol a kúltúra? A postmodern neokúltúrák szitakötő léttel bírva jönnek s múlnak el, s csupán nevükben utalnak bármire is,amit a kúltúrával kapcsolatban ismerni véltünk. Mert a kúltúra nagy egészben foglal össze minden olyat ami becsülendő az emberidég történelmében, amely megörzésre érdemes. De ennek már se híre- se hamva. Mert a demokrácia berohadásának legékesebb jele, hogy az összeomlás szélén táncoló álszabadság rendszere az embereket keservükben egy hormon hajhász csűrhévé hagyja korcsosulni. Mert kényelmesebb egy robotoló agyatlan tömeg, mely céljait vesztve csupán a felértékelt formáit keresi szerotonin és dopamin tartalékainak felszabadítására. Elvesztettünk már mindent ami valójában adhatott volna egy magasabb értelmet létünknek. Mert olyan keretek közé szorultunk mint még soha, hisz a rabláncaink már nem láthatjuk. Mert maga a hit, azaz a képesség hogy higyjünk dolgokban, az amely elveszett. Minden kézzelfogható,statisztikus, leírható,megfejhető lett. Sótlan. A rend káosza. Nincs többé szerelem titokzatosan. Van helyette hormon,kémia. A tudóstársadalom pedig nem látja át saját gőgös viselkedésével, hogy a tudás nem mindig hasznos. Mert talán kissé paranoiás átfedésnek hat, de ahogy az ember elveszti a misztériumot saját működésével kapcsolatban, úgy válik értelmetlenné, fásulttá. Hol van hát a sok ünneplő ember, aki az emberi civilizáció évezredeinek csúcsán diadalittasan élteti önnön nevét? Ó igen, tömeg van. Egy kaotikus purgatóriumi laokon csoport, egy kaotikus emberi tömegsír élőkkel, akik tudat nélkül hemperegnek a hormonok örömtáncának vértengerében. Milyen nemes, milyen dicső. A tökéletes értelmetlenség korának hajnalánál állunk. Egy erőtlen nap unott sugarai bukkannak elő a lényegtelen horizont mögül, s én töprengve állok. Kétségeim vannak. Mindaz amely a Paradigma fogalmában összpontosúl, s az emelkedettebb értékeket képviseli, nos épp ezek melyeket el kéne hagynom, hogy élhetővé tehessem az életem. Mégis midő paradoxonok sorát generálja ez a helyzet. Mert megölném a paradigmát, a paradigmaváltást, mert számomra egy konstans növekedést jelent minden eggyes megújúlása nézőpontjaimnak. Most viszont éppen hogy a kevesebbet kéne eddigi ismereteimmel szemben többkénet, helyesként,elfogadhatóként akceptálnom. Élhetővé tenné az életet? Nohiszen. Vagyok mindaz értékeimben, mely az életet jelenti a létben, s mégis holtként tengődök. Mert túl sokan halltak meg szellemükben, s testük ezt el nem fogadva tétlen bolyong, s taszítja fájó nyomorba mindazt ki még él.

Az exhibicionizmus korában az internet az egyik legkényesebb területe a személyes megnyilvánulásnak. Mert ugye az emberek, miután nagyvonalúan ívelten sz*rnak a nagybecsű őseink által felállított világrendre és morálokra, számomra bekategorizálhatatlan mód nyilatkoznak meg nyilvánosan. Nem állítom hogy minden aspektusával egyetértek a morál intézménye által kikiáltott dogmáknak, hiszen abba is beférkőzött a közösség fejlődésével aszinkronban lévő egyéni elborulások rákfenéje is. Nehéz is volna kiszemezgetni pontról pontra, hogy mi az ami az emberi magatartás esszenciáját adja, és valójában mi teszi az embert emberré. Mert nyilvánvaló az, hogy magunkat kikiáltani az evolúció csúcsának, mögöttes tartalom nélkül nem lehet. De a tartalom belülről fakad, csak ezt sokan nem értik. Mert síkhülyék. Mondjuk ki. Mert attól nem vagyunk az evolúció csúcsa, hogy biológiai értelemben olyan szinten elpuhultunk hogy az egész civilizáció és a mögötte álló technológia az ami életben tart csupán. Ez külső tartalom. Mert ha egy üres palack úszik a dunában,akkor nem azt mondjuk hogy abban a palackban egy egész folyó van. Az embernek mégis elég, hogy emberként merje magát aposztrofálni, miközben elcsökevényesedett agyában egy értelmes, önálló, és innovatív gondolat se fogant meg. Mert csak a beérkező ingerekből táplálkozik. Felveszi a szokásokat a divatot, mindent, de semmit nem szűr. Csak teszi azt amit mások, igény nélkül, erre büszke, és saját egyénisége jajveszékelése elől folyton menekül.

Úgy érzem hogy a ostobaság, és primitivizmus ellen csak primitivizmussal lehet felvenni a harcot. Mert észérvekkel kár a hülyék elé állni. Ezért sem tudom, és nem is fogom tudni elítélni az olyan oldalakat mint a napiszar vagy a puruttya. Nem állítom hogy minden oda felkerülő ember általam is elfogadható indokból kerül fel, de az esetek nagy részében mégis jogos.

Mert van az embereknek egy szűk csoportja aki igenis úgy gondolja hogy mégsem járja, hogy a világot elönti a buzeránsok tömege, a közönséges viselkedés, és mégis azoknak kell meghűzniuk maguk, akik úgy érzik hogy azért ezt mégsem. Mert igenis ezek az úgy nevezett emósok vagy mi a nyavaják jó messze állnak mindattól amit normális embernek nevezünk. Azt pedig egyszerűen valami elképesztően arcátlannak tartom hogy miután kikerülnek egy ilyen oldalra, nemhogy elszégyellenék maguk, és elgondolkoznának magukon egy percig, még ők fenyegetőznek. Persze személyesen nem ezen szánalmas megnyilvánulásuk ami kib*ssza nálam a biztosítékot, hanem az hogy ez az emberi söpredék az őket becsmérlő oldalak látogatóit pattanásos tini netb*zik tömkelegének titulálja. Mert például én is 28. évem hajnalán járok,közel sem vagyok pattanásos, nyomorék se vagyok, vannak barátaim szépszerivel, bőven akad köztük családos,vagy épp boldog kapcsolatban élő. Semmiben nem különböznek sem ők,sem én az NORMÁLIS átlagtól. Ez pedig ugyanúgy igaz bizony a már említett blogok olvasóira is. Az pedig hogy többször is felnéznek egy ilyen oldalra, akárcsak én, csak annak köszönhető, hogy a tévében tanulatlan emberek tömege merészel sztárként illegni, az utcára kilépni pedig legtöbbször senkinek sincs kilépni hogy mindenféle idiótával kelljen egy levegőt szívni. Mert kimegy az ember az utcára és reméli hogy a csoportba verődött kissebség ne nézze be, vagy a bicskanyitogató stílusban arcoskodó 14-18 éveseknek ne basszon le egy pofont. Mert ugye megissza a kis suttyó a kis söröcskéjét, és már nekimenne bárkinek, mert ő kúrvaisten. Még jó hogy többnyire senkinek nincs kedve ezek után naphosszat kint b*szni a rezet, miközben mindez még egy rakás degenerált kényszerb*zival van megspékelve.

Igenis hiszem hogy a megszégyenítés igen hasznos módszer tud lenni arra hogy helyrevágjon egy társadalmat ami a velejéig romlott. Pedig az én gyomorom sokmindent bevesz, lojális ember vagyok, nem ítélkezem sosem előre. De van egy határ. Amikor az ember azt mondja hogy a k*rvaistenb*sszameg, ez már azért túlzás. Ez pedig az a pont. Mert már úgy érzem, hogy bár ellene vagyok az erőszaknak,hiszen civilizált emberek vagyunk. mégis p*csán kéne rúgni jópárszázezer embert ebben a baszott országban, hogy k*rvára gatyábarázódjon, mert nem csak nekem van okádhatnékom ebből az egoista közönséges és gusztustalan állapotból ami ebben az országban folyik.

Végüé pedig különösképp szeretnék gratulálni minden kedves szülőnek akinek a rühes kölke kikerül egy olyan oldalra mint a napiszar vagy a puruttya. Minden elismerésem a kiválló nevelésért ahogy a csemetéjük épp egy másik sráccal smárol, ahogy a kedves lányuk egy pillanat alatt válik értéktelen szajhává egy "kis" magamutogatással. Külön gratuláció minden nagy egyéniségnek akik szép szál buzeránsok a nagy nyilvánosság elött, vagy épp még csak nem is titkolják mekkora k*rvák. Golden Globe mindenkinek aki az igénytelen képeiken a hányásukban fekszenek és hasonlók. Erre mindenki büszke lehet!

Van belőlük annyi amennyi több mint kell. Nem vitás. A jó öreg kapitalizmus már csak ilyen. Nem is ezzel van a gond. Az emberi méltósággal. Mert az már nem számít. Mégis amikor valaki felkerül mondjuk a puruttya.hu-ra, kezét lábát törve fenyegetőzik, követel, könyörög hogy levegyék. Hogy is van ez? Nem értem ahogy ártatlan arcű lányok, akik köztünk járnak, teljes premierben mutatják meg vaginájuk s egész testük, mintha nem számítana. Ez nekem már komolyan az exhibicionizmus ámokfutása. Miért fontos annyira hogy ünnepeljenek minket kétes értékű dolgokért. Miért olyan nehéz a nagy nihilizmusban amit az élet iránt éreznek az emberek, megáljt parancsolni. Bevállalósság meg társai, ugyan kérem. Ha úgy teszünk mintha ránk nem vonatkoznának a szabályok, attól még vonatkoznak. Ez mind vetítés. Bolond vagyok én, jól tudom, lehet hogy épp ezért, de az elveim nem adom fel. Minek látszak másnak mint ami vagyok. Vagy ha az vagyok aminek látszom, amiért kétes értékű "ünneplést" kapok, miért tagadom? Talán nem kéne annyira habzó szájjal beolvadni az állatiasság tömegébe. Mindenhol falloszok, vaginák, seggek, hányások és ki tudja mi minden ömlik az arcunkba a fészbúkról meg az ivivről meg a májvipről. Kortol nemtől független. Mindenki baromira laza, vagyány,bevállalós,beképzelt, lázadó,veszélyes, gyilkos, harczos, gengszter,tökéletes,önelégült és társai. Ráadásul a legelkeserítőbb, hogy mintha nekik nem lenne nyilvánvaló, hogy az ilyen szintű primitívség valami elképesztően közönséges. A 21. században, a sokat hangoztatot kúltúra és civilizáció non plus ultra státuszában tényleg ideáig jutottunk? A roma fiatalság imádja a sztereotípiát és provokáló mód táplálja is az egészet, és végülis úgyis mindegy. Mert hiába küzdenek a liberális barmok, hogy a f*szomban lenne sztereotípia az ami a elektronikus médiumok által, maguk az érintettek által van táplálva?

Már szinte sértő az hogy faji kollektívát, értsed ezalatt emberi faj) kell vállalnom olyan valakikkel mint a napjaink társadalmát képviselő emberek. Akik a f*szukat lógatják 4 megapixeles képeken hol csak magukban,hol meg az épp aktuális ribancuk szájába, akik mindezt nem is szégyenlik. Igenis fenntartom magamnak azt a privilég jogot, hogy több évezredes morál és kultúra rendszerét képviselve tegyek kijelentéseket, és jelzőkkel illessek viselkedésük alapján embereket. Internetországban nincs kultúra, nincs semmi. Egy nagy büdös trágyadomb az egész ahol primitív csimpánzok ugrálnak, és az a véleményük hogy ez a 21. századi akármi amit képviselnek, az mindenható. Mindenki felfújja magát egy egó-galaxissá, és mindaz aki primitívségük miatt értékítéletet tesz,azt fenyegetik. Mert állítom hogy ha idetévedne bár degenerált barom, a már fentebb említett "társadalmi szubkultúrák" egyikéből, véresszájúan fenyegetne. Mert én az igazamat csak akkor bizonyíthatnám, ha odaállnék elé, és megverekednénk. Mert én is biztos csak egy gép elött ülő gyökér szemüveges hülyegyerek vagyok. Hát márpedig nem, és elég elkeserítő hogy a nyilvánvaló közönségesség nem tölti el szégyenérzettel az embereket, a kritikán nem gondolkoznak el, hanem állatias agresszió útján bizonyítják az igazuk.

Nem azt mondom hogy tökéletes vagyok, nem is akarok az lenni, hiszen tökéletlenségem tesz emberré. De szentül hiszem hogy azok a dolgok amikre büszke vagyok magammal kapcsolatban, azok valós értékek. Olyan értékek amelyeket az emberiség történelme során mindezideáig képviselt, s alakított, s múlttal rendelkezik. Nem csupán egy pillanatnyi elborulás során hisztérikusan értéknek kiáltott ki. Ne nekem kelljen minden szavamért mentegetőznöm.

Annak idején eme blog első verzióját még egy igen kaotikusan neurotikus időszakomban alkottam meg. Bár öntörvényű, és már-már arcátlannak hat öndiagnosztizálásom, mellyel talán csupán saját idiotizmusomat igyekszem éteri magasságokba ható neurózissá kvalifikálni, mégis megteszem.

Az elmúllt évek során sok paradigmaváltáson estem át, ám a társadalmunk általános szociális és morális berendezettsége változatlanul felkelti a bennem szunnyadó amatör publicista kényszeres kritizálási kedvét. Hiába a mérhetetlennek ható lojalitás mellyel a metafizikával való megismerkedésem áldott meg. A sorozatos filozófia paradoxonok ismét a fundamentalizmus, és a radikalizmus irányába terelnek.

De mi végett is ez a blog? Csupán a demokráciának nevezett ideológiai maszlag által nyitott lehetőségek csatornáinak egyike, melyeken keresztül egy egyén megoszthatja világnézetét. Lehet egyetérteni az itt megírt dolgokkal, lehet tagadni, cáfolni, elutasítani, felháborodni. Magamat jóformán analitikus filozófusnak nevezném, így jószerivel az általam megfogalmazott nézetek csupán egy bonyolult statisztikai rendszer alapján kalkulált prevenciós kritikák.

Már szinte üres frázisnak hat a nemek felcserélődéséről szoló megállapítások tömkelege. De mi is lakozik a dolog mélyén? Személyes véleményem szerint a felszín mélyén egy olyan komplex generációs destrukturalizálódás ment, és megy végbe, amely jóval túlmutat a metroszexualitás bagatell tényén.

Mindez korban általános jelenség volt ahogy a felnövekvő generációk igyekeztek szakítani az előző generáció szabályrendszereivel. Mind kultúrális mind morális téren. Ám társadalmunk jelen pillanatban a "rendszert" még össze nem omlasztó, de magát az emberi jellem évezredes morális habitusát szétziláló demoralizálást él meg.

Magáról a kiváltó okokról sok feltételezésem van, de ezek csupán feltételezések. Maga a kérdéskör feszengetése során könnyen fogok belefutni a felszínes olvasó általi esetleges himsovinizmussal való megvádolásába, mindenképp mea culpa előre is.

Az elmúlt 40 évben történt, a nők egyenjoguságát építő társadalmi változások megjósolhatatlan folyamatot indított be. Alap helyzetben maga az elképzelés nem volt rossz, egyet is értek, a nők is egyenértékű tagjai a társadalomnak. Mégis mindez hogy vezetett oda, hogy jelen pillanatban a nők nagy többsége olyan szinten lealacsonyodott és elaljasodott, hogy az már egy sötét kis zugkocsma kapatos férfi törzsvendégeinek színvonalával vetekszik. Mértéktelenség, közönségesség, és irtózatos vulgaritás. Nem tartom magam konzervativistának, mégis bicskanyitogató ahogy napjaink női, szókincsükben a baz*eg-olást és társait a lpercenkénti levegővételek számával megegyező mértékben használják. Annyit isznak akár a férfiak, olyan közönségesek is abban az állapotban, és sokszor még azon kívül is.

Vádolhatjuk e a civilizációs berendezkedettségünket vajon? Az ami a nőt évezredeken át a nőket nővé tette, az csupán a férfi társadalom által rájuk kényszerített habitus volt? Minden báj, kecsesség, ártatlanság vagy akár csak az illúziója ezeknek, az érzékenység, minden, csupán a férfiuralom formálta személyiség szerep volt? Most hogy az elnyomásnak vége az elmúlt női generációk elnyomásának fájdalma összpontosul a mai nőkben, és üvöltve tépik le láncaik? Hányszor látjuk ahogy egy dekoratív, sőt időnként a természetességgel köszönőviszonyban sem lévő mértékű dekoratívsággal megáldott nő viselkedése bizony olyan aljas hogy, az már rémítő. Brutális felszínesség, számítóság és nihilizmus. Mi az ok? Miért nem akar nő lenni a nő? Lehet szabad, lehet erős, miért akar férfi lenni?

De ha még ez nem is lenne elég elrettentő, egy igen érdekes jelenség is kapcsolódik ehhez. Nem állítom hogy a történelem során már nem volt rá példa, de állítom hogy nem ilyen radikális módon, arra hogy egy generáció úgymond "felfertőzze" az előző generációt. A mai tinik viselkedéséről, és arról hogy ők milyen társadalmat hoznak létre ha felnőnek, még korai volna beszélni. Az viszont aggasztó hogy főképp a női vonalon, de radikálisan azonosult a tizenévesek felfogásával a 20-30 közti generáció is.

Nem tagadom jómagam nárcisztikus és szentimentalista barom vagyok, megspékelve egy jó adag borderline-szindróma szeretetcsomaggal, így az én tapasztalataim megosztása  értéktelenek. De amikor jólszituált 25-30 közti férfitársaim panaszát és kiábrándultságát hallgatom a mai nőkkel kapcsolatban, mégis megmozdul bennem valami. Nem nyámnyila romantikazsákokról beszélek, és nem is kőbunkó suttyókról. Nem. Olyan férfiakról akik életkoruknál fogva, természetes módon többre vágynak a testiségnél. Maga a tény hogy kellő anyagi "jólszituáltsággal" napjainkban bármikor ingyennumerához juthat bárki, aki erre vágyik, mégis érdekes hogy azok akik eddig megtehették, és megtették, mind azt vallják hogy ettől magának a nőnek az értéke megszűnik számukra. A vadászösztön meghal ezzel, s a férfiak se találnak bennük semmi olyat ami egy egészséges kapcsolat reményével kecsegtetne. Sőt! Maguk a nők se kívánnak többet egy numeránál! A legarcátlanabb mégis az hogy ha már egyszer így elférfiasodtak, legalább ne próbálnák az álszentet adni.

Persze a férfiak történelmi tekintetű felelősségét sem próbálom palástolni. Az hogy a tartás, uriember, becsület,tisztesség és hasonló fogalmak kivesztek, tény. Talán ez váltotta ki a komplex problémát. Az hogy a férfiak többet akartak egyszerűbben, kevesebb eleganciával. És a nők ehhez alkalmazkodtak, mert ez volt a társadalmi igény. Mégsem értem hogy vajon a normális nőkre vágyó 25-30-35 közti társadalmi réteg valójában oly csekély volna,amely nem játszik domináns szerepet az igények átalakulásában?

Látom férfiként viselkedő lányokat, s látom a lányszerű fiúkat,színes hajakkal, lány sminkkel vagy csak nőies kinézettel, s megkérdem ez a helyes? Nincs és nem is lehet jogom ítélkezni a dolgok helyességét illetően. Mégsem értem, hogy lehet hogy 28 évesen úgy érzem mintha több tíz év választana el akár a kortársaimtól? Ismerem magam, és ismétlem nem vagyok konzervatív. Nem olyan közegben nőttem fel, nem olyan a családom, a barátaim, nem ilyennek neveltek. De azt a luxust mégsem engedhetem meg magamnak, hogy úgy tegyek, mintha nem számítana az, hogy mindaz amit tartásnak, kultúrának, és nem a túlhajszolt értelemben vett etikettnek nevezünk. Lassan és biztosan jóval az állati színvonal alá süllyedünk.